Fehér féreg jött ki nagyul


Ruhájának szerteszakadt darabjait alig észlelte, az ágak ütését, a sötétet bőrével fogta fel. Érzékszervei elzsibbadtak, keze fáradtan csüngött, meztelennek érezte magát, bőrének melegével tapogatózott előre.

Így még nem volt, egész testével fogta a világot.

Meddig lehet így menni? Egyszer mindenki megél egy ilyen csábítást. Elindul egy pontról, kilép a kastélyból, a szép felé. A mese felé. S mikor azt hiszi, az ígéret földjére lép, erdő van körötte, sötétség. Meglepetések, kegyetlenség. És akkor jó lenne ott lenni ismét, ahonnan elindultunk, a kastélyban, a folyosókon, elfoglalni előző megszokott helyünket.

A tanácskozóasztal túlsó oldalán három asszony ül egymás mellett. Révbe ért sorsok. Mindhárom férje befolyásos ember, járásiak.

Összejárnak, barátkoznak, új házuk van. A szünetekben bútorokról, függönyökről, tapétáról beszélnek. És sütnek és főznek mindennap. Meddig kell így botorkálnom? Gyere, farkas, itt vagyok, az erdő avarán, már nem futok. Gyere, marj belém. Nem adom meg magam úgysem. Megbizonyosodtam magamról, letiporhatsz, nem adom meg magam. Farkasé nem leszek. Egy füves szélén talált rá a férfi. Fáradt árnyak meredtek egymásra.

Nyomtatóbarát változat — részlet — Jó ideje műveinek — elsősorban naplójának — olvasásával és kommentálásával szórakozom. Valamiféle kettős szellemi napló jön létre így.

A tépett ruha darabjai s a lány meztelensége összefolytak a szürkülő sötéttel. Sejtelmes volt minden, valószínűtlen. A férfi sokáig nézte a lányt, nem mert megmozdulni, félt, hogy elriad a csend. Megérezte, hogy most a csend az a vékony ösvényke, amelyen elindulhatnak visszafelé. Aztán görnyedve a füvet hajtogatta, virágot keresett. Odaszórta a lány elébe, az érzéketlenül nézte, egyetlen szálat fogott a kezébe csupán, azt hagyta magának.

Elég volt, ha emlékezetével érinti a virág szárát, kilépett az előző időből. A valóságra eszmélt, a hegyoldalra, ahol ült, és a ködre. Néhány perccel ezelőtt még a legmagasabb ködtorony is csak a hegy derekáig ért, minden elváltozott. Az előbbi alakzatokat nem találni, a kastély fölismerhetetlen, csak gomolyagok jönnek fölfelé, alaktalan fehér állat kúszik a menü paraziták kezelésére. Rátapadt a csendre, várta a hajók ködszirénáinak ordítását, vagy akármit, ami elmozdítja a némaság merevedéséből.

Elindult lefelé. Az éjszakai kaland másnapján lépett ilyen határozatlan érzésekkel az emberek közé.

akik kötelező paraziták

A földet nézte, a folyosók kockaköveit, a ruhák alját, arcát csupán a tekintetek aljáig emelte. Zavart volt, szerette volna megkérdezni valakitől: Nem látszik rajtam semmi? Pillanatokra rövidítve visszapergett az éjszaka, torkába tört a félelem, de aztán csengettek, és minden visszakerült a helyére: a kastély, a folyosók, a lépcsők, a gyermekarcok.

Est-éjszakákon ismét egyedül volt a Manóval. Néma párbeszédek kezdődtek és folytatódtak: önmagáról, magányosságáról, az egyedüllét tudatáról. Csalogassam magamhoz ravaszul, lassan, célratörőn? Hosszú egyenes úton mentek, kétoldalt jegenyék, minden végtelennek tűnt. Sétáltak vizek partján, napsütésben és esték állta előtt.

Secondary Menu

Tüzet raktak, melegedtek, a férfi énekelt neki, egyszerű dallamokat, amelyekről a fehér vászon és a húsvétok jutottak eszébe… Hajnalig maradtak, megvárták a madarak ébredését, úgy mentek haza. A lány a képzelt képeknek is örült, ábrándjaiban is szabadulni akart társtalanságától.

Ha lesz egy barátom, elmondom neki a nyilvános társtalanság kínjait. Akármilyen ünnepi vagy másféle alkalom adódik, nekem kell társat vagy társaságot keresnem. Összeállni valakivel vagy valakikkel, ha nem akarok pávaként tipegni az emberek között.

Előbb körbe kell nézni a jelenlevőkön, elkapni tekintetüket, és némán megkérdezni, ki fehér féreg jött ki nagyul magához? És persze hamar meg kell találni az ártatlan szavakat is, melyekkel áthidalod az első percek kínosságát. Egy olyan zavarodott éjszaka után mi következhet? Felejtsem el? Töröljem le a táblát? Szavakkal talán képes lennék rá, de az a férfi mégiscsak nyugtalanít. Terhes gondolatokkal jönnek és múlnak az esték. Botrány kavarodna, jelenetek. S mit kaphatnék cserébe?

Ez a közösség hamarébb megbocsátana egy cukroskalandot, mint hogy eltűrné a beidegzett viszonyok felborítását. Ebben biztos vagyok… Ezt nem, így nem… Szeretném ismerni az előttem levő időt, ha mindet nem is, legalább a szerelem idejét.

minden féreg benne él

Így erősebb volnék várakozásomban, reményeimben is. A várakozók nyerése legtöbbször egyetlen pillanaton múlik. De melyik az a pillanat? A rátalálás, a szerelem pillanata, melyik az? A tantestületben van egy lány, fizika szakos, egyetlen szerelemre megy rá az élete. Ő talán nem tud, vagy nem is akar mást szeretni. Titokban reménykedik, csodát vár, de mást nem keres. Berendezkedett az egysejtű életre, dolgozik, és őrzi emberi méltóságát. Erre én nem lennék képes, mondta magának a lány, valahányszor a fizikus szigorú, fegyelmezett arca bukkant eléje.

Ahogy ereszkedett lefelé, egyre mélyebben merült a ködbe. Előbb a lába tűnt el, a dereka, majd nyakig ért a fehérség. Lábával vigyázva kereste a lépések helyét. Nem érezte a távolságokat, fehérség volt körülötte és alaktalan foltok. Kezével tapogatta a bokrok szélét, így haladt lépésről lépésre. Néhány héttel a faluba érkezése után beállt az éneklő csoportba.

Milyen veszélyei vannak a patogén flórának – baktériumoknak, vírusoknak, gombáknak, férgeknek?

Nem volt jó hangja, egyedül képtelen volt végigmondani egy dallamot. Közösen, ha ment mellette valaki, ő is a kezdett ösvényen maradt. Az éneklés megmagyarázhatatlan bódulatba ejtette: gyermekkorában ráragadt a temetési menetekre, az éneklők hangjával ment falu hosszat.

Vasárnaponként mindkét templomban végighallgatta az éneklést, mese volt számára az ének, távoli szépség, amely elérhetetlen messzeségben jár az ember előtt.

Egy állandó belső éneklést hallok, valaki zümmög bennem, dúdol, fütyörész, hangot ad; messziről közelítő zsongás. Ráragadtam egy csoportra, Magyarországra mentek az énektanítás módszerét tanulmányozni. Megmosolyogtak, csipkedtek: a kornyikáló biológus. Megtanultam a szolmizálást, Kodály bölcsessége bámulatos, előhívja bennem a muzsikát, hangzik, van… Ég a gyertya ég, el ne aludjék… Kis fecskék szájnyitogatása.

Itt jöttem rá, hogy én tulajdonképpen mindenben és mindenkiben magamat keresem. A zenében is. Este felültem az ágyon, és kitapsoltam a dallamok ritmusát — ahogy a gyermekektől láttam: Ess, eső, ess, hónap délig ess… Tapsoltam, pattintottam, koppantottam, s elölről: a légzés, a szív, a menés, a rohanás, a szelek ritmusa mind benne van. Ami a természetben jelen van, az bennem is megtalálható; az éneklés a vizek folyása, belém mossa az arcokat.

Tudom hallani anyám hangját, akkor is, ha némán messziről néz. Legjobban anyám suszter testvére énekel, magasan, boltozatosan. A juhász, mintha egyedül lenne az ég alatt, földet, fát, eget, a helminták kimutatásának és kutatásának módszereinek tanulmányozása, szerelmet egyformán tegezve szólongat.

A táj is változtat az ember hangján, a borbély nyöszörögve kornyikált; apám éneklő társa legfeljebb az íróasztal lehetne. Az éneklés is lehet szerelem fehér féreg jött ki nagyul, reménye a szerelemnek. Nagyon szeretnék egy nagy gyermekkórust vezényelni, vajon milyen érzés lehet vezetni annyi hangot?

A kastély idegen szagú környezet, állandó mozgásra kényszerít, ez is erősíti bennem a felismerést: szüntelen cselekednem kell. Elhatároztam, befestem a szoba bútorait pirosra, meggypirosra, most ez a divat.

Átfestem a folyosó grófi karosszékeit is, a színek se emlékeztessenek, mindent érinteni akarok, elmozdítani a helyéről… Nem hagyhatom magam egyedül, ki kell töltenem életem területeit — gondokkal… Füzetet a füzethez, a krétát sem hagyhatom csomós rendetlenségben és így tovább. Kezemnek ne legyen annyi ideje, hogy egymást nézzék akár egy pillanatig is.

Régi vágyam, hogy Pesten járjak egyetemre; bővítem tudásom körét, megpróbálom… Így lássanak a gyerekek, szabadon csak az ő helyüket hagyom magamban és a szerelemét… A gyermek is szerelem — lehet szerelem vágyása. Keresem magam a dolgokban s azok belső rendjében is, mindenben, ami csak körülvesz… Ablakom előtt szabálytalan füves térség, rojtos fűlepedő, szélein egyenetlen növésű fenyők.

A háború alatt katonai méntelep volt a kastélyban, a legénység szobái s az istállók azóta is úgy maradtak. A falakon képek, aranysujtásos tisztek, délceg lovasok vágtatnak, százféle meghökkentő pillanat: életnagyságú szénfekete nóniuszok, szürke lipicaiak, arabs telivérek. Rájuk porosodott az idő, így is gyönyörű állatok, borzongok, ahogy nézem őket.

Calaméo - Stephen King - A talizmán

Messzi tisztásnak képzelem a fűlepedőt. Ha túl hosszú az éjszaka, lovak vágtáját vélem hallani, a fenyők mögül buknak elő, rohannak. Nem tudom, mennyien, patáik zaja szerint sokan; a képzelet eltévedt kései ménese.

Ágyast rakok a fűlepedő közepére, a kastélykert sarkaiból hordom össze a földet. Hosszú ágyást, és szélesíteni fogom, legyen mit átugrania a lovaknak, szakadjon meg vágtájuk egyhangú robaja. Tánccsoportot alakított, előbb gyerekekből, aztán nagyobbakból. Hetenként kétszer éneklés, kétszer tánc, három estéje így is szabad.

Összejöveteleket szervezett, vidám találkozásokat, elhatározta, partnert keres magának. Olykor önérzetét is félretette. Összesúgtak, hölgyválaszt kiáltottak, s ő sorra kérte föl a fiúkat.

Figyelte arcukat, viselkedésüket, csak úgy könnyen, nevetgélve, mosolyogva… Lépkedtek, s közben méricskélte őket, nem is akarta tudni, ki kicsoda; fiút, férfit keresett, olyat, aki a következő körben táncra kéri, aki felkéri harmadszor, negyedszer, sokszor, mindig. Kedves volt mindenkihez egyformán. Mégis: csak jöttek és mentek, vissza-visszakérték, aztán lekoptak. Pajtáskodni, haverkodni akartak, de komolyan nem közeledett, nem maradt meg mellette senki.

az idegrendszert érintő férgek

Leverten ment haza ilyen estékről. Álmában dühösen fehér féreg jött ki nagyul — Saját tapasztalataimat mondom: a falu közössége újrarétegződött, itt ismét van lenn és fenn… S ez a közösség nagyon jól a férgek megnyilvánulásának jelei az értékrendet, pontosan tudják, mit ér egy tanári diploma… — Mennyit is?

You are here:

A foglalkozások és a szakma aszerint jó vagy rossz, hogy mennyit jövedelmez; ma az anyagi tehetősség íratlan erő. S persze a hivatal, s több társadalmi lehetőség az összeköttetések pókhálója… Pénz és befolyás egymás mellett futó sínpárok, kanyarognak, alagútba rohannak, látszólag el is távolodnak, végül is célba érnek. Az állomás neve: Érvényesülés… Nem így van? Az emberek nagy része boldogulása vagy továbbjutása érdekében szinte mindenre képes.

Nem így van? Odakínálja testét is, tisztaságát, érintetlenségét, vagyontárgyait. S a lihegés szüneteiben ott van az ital, a második fizetőeszköz, a puhító, az ördög első arca… Nem így van? Ezt akkor is látom, ha behunyom a szemem.

S az eligazítás a lányoknál már tizenöt éves korukban megkezdődik. Csoportosulnak iskola, szakmák, munkahely, közös utazások szerint. Fehér féreg jött ki nagyul az évek csak erősítik a rétegződést… A fiúkat megtanítják fölfelé nézni, a pénz irányába.